2012. augusztus 19., vasárnap

Gyaloghíd a szolnoki Tiszán (1 – az álmok)

E sorok „körmölőjének” édesanyja már kislány korában, tehát a harmincas évek vége felé is hallott egy szolnoki gyaloghíd tervéről. Szolnok egyik évtizedekkel később elhunyt városi mérnökének íróasztal-fiókjában egy – mára sajnos elkallódott – „kész” tervet találtak családtagjai.
1984-ben megvalósulni látszott a szolnokiak álma. Ekkor ugyanis tervpályázatot írtak ki a megyei könyvtár új épületére, melyet a Galéria és a református templom között kívántak felépíteni. Az egyik, négy szolnoki építész – dr. Drávai Gyuláné, Csala Sándor, Nagy István és Pár Nándor – pályázata egy gyaloghíd tervét is tartalmazta.

Az 1984-es pályamunka - a megyei könyvtár látványterve, előtérben a gyaloghíddal

... a Tisza-part a város amolyan kulturális központja is, itt található a színház, a Galéria, a szabadtéri színpad és több középiskola. A városközpontot, amely üzleteivel bevásárló centrum is, a Ságvári körút [az egyik fele ma Szapáry utca - K. K.] köti össze a Tisza-parti kulturális központtal. Szerettük volna meghosszabbítani ezt az utat azzal, hogy egy gyaloghidat »képzeltünk« a Tiszára, amely viszont a tiszaligeti szabadidő központokkal, sportlétesítményekkel teremtene kapcsolatot” – nyilatkozta az egyik tervező, Pár Nándor (1947–2011).

A gyaloghíd 1984. évi megálmodói – fotó: Mészáros János, Új Néplap, 2009. szept. 10.

Ez a terv akkor sajnos nem vált valóra. Negyed évszázaddal később azonban ugyanitt letették a „Tiszavirág-híd” alapjait.

2012. augusztus 5., vasárnap

Utazás a "Megyer" hajóval

A hajó Délibáb néven az 1960-as években, a szolnoki hajóállomásnál. Gyűjtemény: Incze László.

Felfelé a Tiszán
A Megyer helyes, kis hajó. A hajó társadalmában olyan, mint a nők világában a tizenhét éves, tisztaarcú, erős süldőlány. A ruhája pafyolatfehér. Teste karcsú. Minden délben ott áll az újonnan épült hajóállomás épülete alatt a sárga vízen és várja a látogatókat.
Fél kettő felé jár az idő. A hőség akkora, hogy majdnem beleszédül mindenki a vízbe. A hajóállomásnál tömegek állnak. Váltják a jegyeket. Aztán siet mindenki a hajóra, hátha ott hűvösebb van. A padlónál hajósok szedik el a jegyet. Mindenki elhelyezkedik. De a forróság itt is olyan, hogy csaknem kábít.
Végigsétálunk a ragyogó tiszta hajón. Elől kis terem, asztalokkal, padokkal, népekkel. A hajótest közepén a gépterem. Jobbról, balról a fedélzet. Hátul ismét terem. A kémény fölött a kormányos tornya, ahonnan a hajót irányítja. Míg nézgelődünk, megtelik a hajó. Aztán kürtszó hasít a csendbe. Dohogni kezdenek a motorok. Hátra farolunk. S egy perc múlva már ott vagyunk a Tisza közepén és haladunk fölfelé a sima, tiszta vízen.
Elmaradnak a strandok bódéi. Elballag mellettünk a város, a híd, a Vártemplom s már a potyastrand közönsége integet ránk. A csónakosok mind búcsút intenek szintén. Az úszók a hajó hullámaira úsznak, hogy egy kicsit hintázzanak. Aztán egyedül marad a nagy víz és a kis hajó, csak a motor duruzsolása zsong bele a nyári délutánba. [...]”
Gyomai György, Szolnok és Vidéke, 1942. aug. 12.
(az írás tovább olvasható honlapomon!)

A hajó Szolnokon, az 1970. évi árvíz idején. Gyűjtemény: IHF.  Szerkesztő: Kádár Zoltán.

A hajót 1934-ben építették a komáromi Skoda Hajógyárban. 1938-ban kapta a Megyer nevet. 1944 őszén elsüllyedt a Tiszán. A következő évben történt kiemelése utáni új neve: Délibáb. Az 1980-as évek elején „végleg” elsüllyedt a kiskörei téli kikötőben. (A „hajóéletrajzi” adatok és a képek forrása: hajoregiszter.hu)