A szolnoki "superplacc"

Tiszai részlet a superplaccal. Képeslap, 1901.
Szigeti H. kiadása. (VFMK)

»A helyet, ahol a hajót építették vagy javították, német szóval superplaccnak nevezték. A superplacc Szolnokon régebben, de még a múlt [19.] század végén is, a Vár alatti parton a Zagyva-torokig feküdt, sőt még azon túl, a Zagyva-torok jobb partján is. Legutóbb a Barátok-kertje alatti partot használták erre a célra. A superplacc — talán mondanom sem kell — nem is lehetett másutt, csak a vízparton. Ennek azonban nem felelt meg akármilyen part. Magas, un. szirtes partról szó sem lehetett, mert innen nem lehetett volna a kész hajót vízre bocsátani, sem a javítandót partra húzni. A nagyon lapos, zátonyos part se volt jó, mert akkor meg nagy távolságra kellett volna tolni a hajót, amíg vízhez ér. Ez pedig nehéz és igen költséges mulatság lett volna, amint a javításról szóló fejezetben látni fogjuk. Olyan helyet választottak tehát ki, mely enyhén lejtett a víz felé, de viszont elég magas volt ahhoz, hogy közepes, sőt még nagyobb vízállásnál sem került víz alá. Itt aztán holmi szaladó ár nem zavarhatta meg a munkát, s nem kellett fűhöz-fához kapkodni, nyúlgátakat húzgálni, ha egy kissé megpezsdült (megáradt) a víz.«

Betkowski Jenő: Képek az egykori szolnoki fahajózás történetéből. Teleltetés. (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv, 1973.)

Tiszai részlet a superplaccal. Képeslap, 1916. (VFMK)

A hajók teleltetése

Téli pihenő a Tiszán. Kovács Béla felvétele, Szolnoki Tükör, 1934/2.

»Szolnokon a fahajóknak nem volt biztos téli kikötőjük. [...] A város felőli parton teleltettek. Régebben közvetlenül a vízművek alatt is teleltek hajók, míg a telelőhelyet védő sarkát a partnak le nem szaggatta a Tisza [...] Legutóbb már csak a Barátok kertje [a belvárosi katolikus templom] s a homokrakodók alatt kötöttek telelőre, ahol a superplacc [hajóépítő és -javító terület] is szokott lenni, vagy a másik oldalon, az egykori, ma már kipusztult Móric-liget alatt, a hídtól nem messze. Az innenső, városi oldalon fizetni kellett télire is a cövekpénzt, a két háború között pl. havonta kb. 5 P-t. Ez ugyan nem volt nagy összeg akkor sem, de minek fizették volna, mikor másutt ingyen kikötőt kaptak s ráadásul még jobbat. Egyszerűen átmentek a túlsó partra a Móric-liget alá, ahol a Folyammérnökség telepe van manapság is [1954]. Ez a kikötő jobb volt több okból is, mint az innenső parti. Először is azért, mert közel volt a hídhoz, kb. 200 m-re alatta s így a híd két lába nemcsak lefékezte a zajló jégtáblák futását, hanem több darabra is törte őket. Márpedig a kisebb jégtábla nem veszélyeztette annyira a kikötött hajót, mint a nagy. A harmadik s legnagyobb előnye pedig ennek a kikötőnek az volt, hogy a fahajók mögéje bújhattak a Folyammérnökség mindig ott telelő sleppjeinek, tanyahajóinak, kikőtöhídjainak, melyek elsőnek fogták fel s térítették el a meder felé az ostromló jégtáblák rohamát és lökéseit. Érdekes látvány volt az egymás mögött kikötött hajók sora. A sorrend persze nem volt megszabva. Ki-ki ott kötött ki, ahol akart, vagy ahol hely jutott neki, de mégis úgy intézték, hogy a Gyengéék kicsi, hétvagonos hajója maradt faroknak, meglapulva a négy-ötször akkora másik fahajó mögött, mint megrettent gyerek az anyja mellett. Legelsőnek a mérnökség sleppjei után a legnagyobb, a Balta Gyura 35 vagonos „Laci”-ja düllesztette a mellét bőgőjével büszkélkedve, mely még tetejes hajó korából maradt örökség volt rajta. Utána a többi.«

Betkowski Jenő: Képek az egykori szolnoki fahajózás történetéből. Teleltetés. (Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv, 1973.)