Béres József sétány

2009. szeptember 1-én – a Béres Gyógyszergyár Zrt. 20 éves, szolnoki gyára 15 éves fennállása alkalmából – a szolnoki Tisza-parti sétány egyik szakaszát Dr. Béres József (1920–2006) Széchenyi-díjas kutatóról, a Béres Csepp megalkotójáról nevezték el. Ugyanekkor emlékkövet is avattak, melyre Béres József személyes vallomását vésték: „Nagyon szerettem a Tiszát. Aki nem élt a Tisza mentén, nem is tudhatja, milyen gyönyörű az a füzeseivel naplementekor.”

Ladikázás a Tiszán

Pólya Tibor: Folyóparti látkép. Forrás: axioart.com

»Ladikázás a Tiszán

Szolnokról írják: Minden városnak megvan a maga vasárnapi időtöltése. Szolnokon a tiszai csónakázás a legrégibb és legnépszerűbb mulatság. Vasárnaponkint csónakok népesítik be a Tiszát. Legtöbbször két pár ül egy csónakba s úgy eveznek fel vagy a vasúti, vagy a Zagyvahíd felé. Tempósan merítik lapátjukat a vízbe a legények. A lányok közül egyik a csónak farában ül és úgy kormányoz. Valami harmónikafélét is visznek magukkal. A hangszerből és a torkukból aztán harsány jókedvvel jönnek a nóták. Igaz, hogy nem a régi szép magyar nóták; hanem „Ha megversz is imádlak én”. Valószínűleg ez lázítja fel a parton csavargó vásott gyerekeket, akik először csak szolnoki zamatos kiszólásokat kiabálnak feléjük: „Szandali, liliputi” vagy „Meztelen gólya, csípje meg a bóha”, de később követ szednek és a partról próbálják a fenyegetődző ladikázókat eltrefelni. Ezektől eltekintve, végtelenül hangulatos ez a csónakázás. A szellő elhozza a parti akácfák illatát, a víz csendes ingása visszahozza a bölcső és anyaöl ringásának derült boldogságát. A Rozik és Gyetrák és lovagjaik lelkében felzsúfolódnak az érzelmek. Hat napi keserves munka után a vasárnap megbékéltető hangulata.«

Kis Újság, 1927. máj. 28.

Csend a Tiszán

Zádor István: Csend a Tiszán. Rézkarc.

»A természet szeretete örökletes tulajdonság volt a Freitág családban. Tavasztól őszig, bármilyen volt az idő, minden vasárnap a várost övező erdőkbe vagy a folyópartra kirándultak, apja és az anyja szenvedélyes horgászok voltak, órák hosszat fürdőruhára vetkőzve álltak a folyóban, dél körül az anyja leszedte a pórázról a zsákmányt, és hozzákezdett a hal tisztításához, ketten az öccsével száraz gallyat szedtek, és tüzet raktak a bogrács alá. A természet ezeken a vasárnapokon egyenlő volt a szabadsággal.«

Thiery Árpád: Freitágék. Regény. Bp. 1983.

A közúti híd helyreállítása 1920-ban

Vasárnapi Újság, 1920.

A Vörös Hadsereg által aláaknázott szolnoki közúti Tisza-hid 1919. július 27-én tüzérségi tűz következtében felrobbant.

Képeslap. Szigeti H. udvari fényképész felvétele 1915. Kisné kiadása, Szolnok

1920-ban – legalábbis részlegesen – megjavították a hidat. Szerencsénkre az építés vezetője erre a Zempléni Múzeum gyűjteményében lévő képeslapra rárajzolta az általa irányított munkálatok ütemét, s a lap túloldalára a következőket írta kedvesének:
»A szolnoki közúti Tiszahíd helyreállítási munkái. Vasbeton munka előhaladása. 1920 évi november hóban. – Circa 80–100 munkással. Az én kis Margitkámnak sok csókkal emlékül Bandija, az építkezés speciális vezető mérnöke.«

Képeslap. Varga József könyv- és papírkereskedő. Szolnok. K. J. Budapest, 1917/21.

A fenti lap hátsó oldalára a következő sorokat írta küldője:
»Sz. 1920. XI. 17. Édes Margitkám, itt a hídnak egy másik képe. Tegnap estére a II-ig jutottam, szombat estére a II-nál akarok lenni és a jövő héten a IV-nél, hogy a nagy lekötöttségemnek vége legyen. Bizony azt meg kell beszélnünk, hogy jöjjek e Szegedre, vagy máshová, vagy maradjak Szolnokon, esetleg Pestre menjek vissza. Ölel és csókol Téged imádó Bandid.«

Sajnos a mérnök vezetéknevét nem sikerült kideríteni; a keresztneve András vagy Endre is lehet, s bizonyára budapesti. A lapokon címzés nincs (valószínűleg borítékban postázta őket), így csak sejthető, hogy a hölgy szegeden lakott.

Tavaszra várva

»A téli karbantartás után a szolnoki kikötőben várják a tavaszi munkakezdést a ti­szai uszályok és vontatóik. (Fotó: Csikós F.)«

Szolnok Megyei Néplap, 1986. febr. 21.