Tiszám sárguló homlokát
belepték legszebb virágai;
az öreg gyermek játszadoz,
habot ver, locsol fölébük.
Öregebb talán az Istennél,
évente egyszer virágos,
kékruhás fecskék köszöntik
és partjain vetkőző lányok.
A város mellette van,
úgy nőtt a mellére lassan,
mint a gyermek édes csücsöre
anyja jövendő életére.
Öröme bánattal határos,
néha tavaszkor kelleti magát,
ilyenkor megbánja és visszalép,
télig zakatol medrében.
(Nyugat, 1932/2.)
 |
| Donáth Gyula: A Tisza Szolnoknál. Grafika. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése